Egyszer nagy port kavart egy megosztásom az egyik közösségi oldalon: egy háztartási gép kapcsán indult az egész, egy hajtogató gépet tettem közzé. Az idősebb korú követőim azonnal megtámadtak, és lustasággal vádoltak, mikor a megosztás mellé odabiggyesztettem megjegyzésemet, miszerint igencsak örülnék, ha már a saját háztartásomat egy ilyen géppel is felszerelhetném a többi jól megszokott háztartási gép mellett. Hála Istennek a fiatalabb korú ismerőseim mellém álltak, és ők is kifejezték abbéli szándékukat, hogy a jövőben felhagyhassunk végre a hajtogatással.
Hozzátenném, annak ellenére, hogy kiálltak mellettem, eléggé bánt, hogy az idősebb generáció ennyire ellenségesen reagált az innovatív ötlet láttán. Nem értem, hogy miért kell ilyen maradian gondolkodni… amikor több mint 100 évvel ezelőtt, amikor még a nők görnyedezve mostak, vasaltak, főztek egész nap, és miután uruk hazaért a munkából, és belakott a finom ételből, még a mosogatás is rájuk várt… na hát gondolom ebből lett elege Josephine Cochrane, aki az 1880-as években szabadalmaztatta az első mosogatógépet, majd ennek alapjain vállalatot is alapított 1897-ben. Azóta, ma, amikor már a konyhabútort is úgy állítják össze, hogy beleépíthessék a mosogatógépet, senki nem sírja vissza a mosogatógép nélküli világot, senki nem kiáltja ki a mai nőket lustának azért, mert ezt az eszközt használják, és az így felszabaduló idejüket más értelmes dologra fordítják.
Nagyon remélem, hogy 30 év múlva már ott fognak állni a hajtogató gépek az üzletek polcain, és melegen, élére hatva vehetem majd ki a sajátomból a ruháimat!
No comments