„Füles, vagy fejes?” szegezte nekem a kérdést anno egy ismerős, és meg azt sem tudtam, hogy mit akar tőlem… hozzáteszem, én már 15 évesen irodalomteoretikus akartam lenni, ezért a tinikorom második fele a cizelláltságra való törekvéssel telt, és Wagneren kívül nem igen hallgattam mást. Így értetlenül néztem az illetőre, enyhén eltorzult arccal, mely benső gondolataimat talán ki is fejezte. Ő észre is vette zavaromat, és mondta, hogy „tudod: fejhallgató, fülhallgató…?” – „Oh!” kapcsoltam „Ha hétköznapi stílusban mondod szleng helyett, akkor már mindjárt érthető!”.

Ilyen voltam tehát „tiniként”, most már azért én is használok diáknyelvi szavakat, és „fülest” is, mivel akkoriban a Wagnert kizárólag otthon hallgattam, a popzene pedig olyasmi volt, ami távol kellett tartani tőlem. Ma már én is mindenfélét hallgatok ha úton vagyok, és azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnak egyesek akkora nagy fejhallgatókkal kimenni az utcára? Egyébként ez nem is esztétikai kérdés esetemben, bár én nem tartom túl szép látványnak a fejhallgatót viselő embereket, viszont az legnagyobb problémám nem is ez ezekkel a cuccokkal. Szerintem veszélyes az utcán ennyire beárnyékolni a hallásunkat.

Épp a héten hallottam egy halálesetről: a lány épp zenét hallgatott, és mint aki se lát, se hall átsétált a vonatsíneken. Még csak nem is az volt, hogy egy random szakaszon átment volna, hanem a sorompó mellett, ahol a lámpák is égnek. A lámpa működött, a sorompó működött, a lány pedig zenét hallgatott, nem figyelt és a vonat elütötte. Borzasztó, hogy egy 17 éves fiatallal ilyen történhet.